Walesi betonvédelem, ázsiai gólszüret és az új angol király

Walesi betonvédelem, ázsiai gólszüret és az új angol király

, hb

Rekordok, statisztikák, érdekességek az elmúlt napokból.



112 másodpercre volt Jamaica válogatottja attól, hogy már a harmadik körben elbúcsúzzon az észak- és közép-amerikai vb-selejtezőktől. Az idei Arany-kupa döntőse Nicaraguával csapott össze a harmadik fordulóban, és az első mérkőzésen csúnyán megégette magát: a gárda hazai pályán 3-2-es vereséget szenvedett, ráadásul úgy, hogy már a 38. percben 3-0-s hátrányban volt. A visszavágóra azonban összeszedték magukat a karibiak, és az első mérkőzésen is eredményes Darren Mattocks találatával már a 13. percben előnybe kerültek, igaz, az idegenben lőtt gólok szabálya miatt az 1-0-s vereséggel még mindig Nicaragua jutott volna tovább a negyedik fordulóba. Ez a helyzet egészen a mérkőzés 89. percéig állt fenn, ekkor ugyanis a Derby County középpályása, Simon Dawkins feltörte a hazaiak védelmét, és belőtte csapatát a selejtezők következő szakaszába. Csak érdekességképpen: korábban még sohasem akadt arra példa, hogy az Arany-kupa aktuális arany- vagy ezüstérmese ne jutott volna túl a vb-selejtezők harmadik körén.

100 mérkőzés (és nyolc év) telt el azóta, hogy a francia válogatott utoljára betalált közvetlenül szabadrúgásból. A bravúr legutóbb 2007-ben, egy Feröer-szigetek elleni Eb-selejtezőn jött össze a franciáknak, akkor Jerome Rothen váltott gólra egy távoli pontrúgást. A hosszú böjtnek a múlt pénteken azonban vége szakadt: az Eb-rendező Mathieu Valbuena szabadrúgásgóljával verte 1-0-ra barátságos meccsen Portugáliát. Bármily furcsán hangzik is, Franciaországnak zsinórban ez volt a tizedik győzelme Portugália ellen - a luzitánok 1975 óta még egy döntetlent sem tudtak összehozni a gallok ellen. Ami pedig Valbuenát illeti: az apró termetű szélső Didier Deschamps keze alatt már 20 gólt hozott össze a válogatottban (6 gól, 14 gólpassz) - többet, mint bárki más az együttesben.


50. gólját is megszerezte az angol válogatottban Wayne Rooney, és ezzel megdöntötte Sir Bobby Charlton 1970 óta fennálló rekordját. A csúcsot az utóbbi évtizedekben többen is ostromolták, de eddig mindenki elbukott. A legközelebb Gary Lineker állt ahhoz, hogy átadja a nagy előd rekordját a múltnak. Lineker 1992-ben belőtte pályafutása 48. válogatott gólját, és ekkor mindenki biztos volt abban, hogy megdől Charlton csúcsa. Csakhogy Lineker egy Brazília elleni találkozón büntetőt rontott, utolsó hat válogatott meccsén pedig már nem talált a kapuba. Rooney 49 góllal, társrekorderként kezdte meg kedden a Svájc elleni Eb-selejtezőt, ráadásul ezt a 49 gólt ugyanúgy 106 meccsen érte el, mint az angolok világbajnok gólvágója. Roneynak eleinte nem igazán ment a játék, csapata azonban a 84. percben büntetőt kapott, amihez a Manchester United támadója állt oda - és Linekerrel ellentétben - ő kihasználta a kínálkozó lehetőséget. Rooney így nemcsak az angol válogatott új gólrekordere lett, hanem a második világháború óta az első olyan angol játékos is, aki hét egymást követő mérkőzésen is eredményes tudott lenni a nemzeti csapatban.


15 válasz nélkül maradt gólt vágott Katar Bhután válogatottjának a két együttes csütörtöki vb-selejtezőjén. A bordó-fehérek ezzel megszerezték történetük legnagyobb arányú győzelmét, csaknem megduplázva a korábbi gólrekordjukat, Bhután pedig elszenvedte a legsúlyosabb vereségét vb-selejtezőkön. A találkozón Mohammed Muntari és Ali Assadalla is mesterhármast ért el a katari csapatban. Azonban nem csak Bhután számára ért véget rekordnagyságú vereséggel a forduló, Malajzia és Mianmar szintén negatív csúcsot döntött vb-selejtezőkön az Egyesült Arab Emirátusok és a Kuvait elleni 10-0-s, valamint 9-0-s vereségekkel. Az előbbi mérkőzésről külön ki kell emelni egy játékost: az Egyesült Arab Emirátusok 23 éves támadó középpályása, Omar Abdulrahman nem kevesebb, mint hat gólpasszt jegyzett a malájok ellen.


10 mérkőzés óta veretlen már a Walesi válogatott, és öt meccs óta még gólt sem kapott az együttes - mindkét teljesítmény rekordnak számít a csapat történetében. Az új csúcsokat a walesiek az európai Eb-selejtezők 7. illetve 8. fordulójában állították fel, miután 1-0-ra verték Ciprust idegenben, majd Izrael ellen is megőrizték a hálójukat a bekapott góltól (0-0). Bár úgy tűnik a védekezéssel nincs gondjuk a szigetlakóknak, a támadójátékukra ráférne némi frissítés: az Eb-seljetezőkön szerzett kilenc találatukból ugyanis nyolchoz Gareth Bale közvetlenül hozzájárult. Hatot ő lőtt, kétszer pedig előkészítő szerepben villant meg.


Forrás: FIFA


(hb)

További cikkek a rovatban

Dübörgő londoniak, verhetetlen párizsiak, és a lehengerlő Borsócska

, hb

Feltörekvő tinik, könnyed triplák és egy bizarr sorozat vége

, hb

Feltörekvő tinik, könnyed triplák és egy bizarr sorozat vége

Rekordok, statisztikák, érdekességek az elmúlt napokból.

Tovább

Különleges gólok, lehengerlő csatárok és egy verhetetlen thai csapat

, hb

Az öreg portás, az ügyeletes gólgyáros és a nagy visszatérő

, focitipp.hu

Az öreg portás, az ügyeletes gólgyáros és a nagy visszatérő

Rekordok, statisztikák, érdekességek az elmúlt napokból.

Tovább