A Reggina már a rajt előtt reménytelen helyzetben

A Reggina már a rajt előtt reménytelen helyzetben

, focitipp.hu

Serie A, előzetes

1. rész

Szombaton a Roma-Livorno mérkőzéssel végre elkezdődik az olasz bajnokság is. Előzetesünkben először az Atalanta, a Catania, a Torino, a Reggina és a Messina házatáján néztünk körül. Ezen kívül az összes induló adatlapja és játékoskeretei is elérhetők.



Serie A-előzetes, 2. rész: Ascoli, Empoli, Cagliari, Parma, Siena >>>

Serie A-előzetes, 3. rész: Udinese, Sampdoria, Livorno, Chievo, Palermo >>>

Serie A-előzetes, 4. rész: Inter, Milan, Roma, Fiorentina, Lazio >>>


Atalanta


Csak egy jó rajt kellene

A Serie B-ben tavaly az Atalanta végzett az élen. A bergamóiak tavalyelőtt utolsóként estek ki a bajnokságból, de ezt leginkább annak köszönhették, hogy csapnivalóan kezdték a szezont. Az első 15 fordulóban sikerült egy 0-7-8-as sorozatot produkálniuk, az első győzelmet pedig csak 2005. január 6-án aratták, amikor végre hazai pályán megverték a Fiorentinát (1:0). Ilyen rajt után aztán hiába villogtak tavasszal, kiesés lett a vége. A másodosztályba azonban csak átszállójegyet váltottak, mert már télen beelőzték a villámrajtot vevő, majd az osztályozón elbukó Mantovát, és egészen a bajnokság végéig megtartották az első helyet.

A feljutás örömére ismét visszatértek azok a játékosok a csapatba, akiknek a 2001-ben újoncként elért 7. helyet köszönhették. A Milan által rendre kölcsönadott Massimo Donati és a tavaly Mallorcán küszködő Cristiano Doni vezérletével a csapat talán elérheti a bentmaradást. Rajtuk kívül ugyanis olyan kiváló focisták is érkeztek Bergamóba, mint az argentin Abeijón, a korábban már a Lazióban is szereplő ugyancsak argentin Talamonti és a Palermóból megismert Sierra Leone-i bekk, Conteh. Ha pedig a néhány hetes genovai kirándulása után az Atalantához igazoló Christian Vieri is ismét elég kedvet érez a futballhoz, akkor nemcsak a bentmaradásért küzdenek majd Stefano Colantuono fiai.

Az Atalanta adatlapja és játékoskerete >>>


Catania


Változatlan kerettel indulnak
Tavaly az a Catania is kivívta az egyenesági feljutást, amely legutoljára az 1983/1984-es idényben szerepelt a legfelső osztályban. Akkor csak egy évet sikerült megérniük a legjobbak mezőnyében, mert végül utolsóként kiestek, elképesztően gyenge teljesítménnyel: a harminc mérkőzésükből csupán egyszer tudtak győzni, amikor az 5. fordulóban 2:0-ra verték a másik kieső Pisát. A szurkolók abban a szezonban leginkább a Milan és az Internazionale elleni hazai ikszeknek örülhettek.

Ezúttal azonban senki sem gondol arra Szicíliában, hogy megismétlődik a múlt. Az előjelek mégsem túl biztatóak, mert a csapat nem nagyon erősített a nyári szezonban, pedig a „győztes csapaton ne változtass"-elv nem biztos, hogy az első osztályban is kifizetődik. Az olasz liga legmegkapóbb címerével rendelkező csapat egyrészt abban reménykedhet, hogy néhány rivális (Messina, Ascoli) jelentősen meggyengült a nyáron. Másrészt abban, hogy a Reggina 15 pontos hátrányból kezdi a szezont. Cataniában pedig úgy kalkulálnak, hogy a biztos kiesőnek tekintett kalábriaiakon kívül már csak két másik csapatot kell megelőzniük az Elefántoknak. De a szombati rajt után már nem a kalkulációk számítanak, hanem a játék. És, hogy a játék milyen lesz a Catania részéről - ez a bajnokság egyik érdekes kérdése.

A Catania adatlapja és játékoskerete >>>


Torino


Rutinos csapat, új edzővel
A Torino legutoljára négy évvel ezelőtt várta a rajtot a Serie A-ban, de akkor egy gyalázatos szezont produkálva utolsó helyezettként estek ki a Bikák. A csapat három évet töltött a másodosztályban, és az Atalantához hasonlóan jelentősen megerősítette a keretét az új szezonra. A torinóiak főleg rutinos játékosokat halásztak ki maguknak az átigazolási piacon. Ráadásul nemcsak rutinos, hanem jó nevű focistákról van szó: Abbiati, Barone, Pancaro, Di Loreto vagy éppen Fiore képességei garanciát nyújthatnak a kényelmes bentmaradáshoz. Az említetteken kívül visszatértek a csapathoz olyan játékosok is, mint a Bikáknál korábban már fejenként öt idényt lehúzó Diego De Ascentis vagy Gianluca Comotto.

A Torino jó szereplésére garanciának tűnt az edző személye. Gianni De Biasi az évtized elején a Bresciát alakította át egy attraktív futballt játszó együttessé. A mester egyébként már a Bresciát is felhozta az első osztályba, és ezt a bravúrt a Torinóval már edzősködése első évében végrehajtotta. Ehhez képest három nappal a rajt előtt a vezetőség leváltotta posztjáról, és helyére Alberto Zaccheronit nevezte ki. Kicsit zűrzavaros a helyzet.

A Torino adatlapja és játékoskerete >>>


Reggina


A biztos kiesőjelölt
Biztosan nem robbant majd a Reggina, amelyre nyár végén az olasz szövetség 15 pontos büntetést szabott ki, miután a „nagyok" mellett a dél-olasz klubot is bűnösnek találta a Calciopoli-ban. Rövid számolás után kiderül, hogy ha az elmúlt négy évét az élvonalban töltő Reggina eredményeiből minden évben levonunk 15 pontot, akkor minden alkalommal a 19. (kieső) helyen végzett volna. Nyilván ez csak spekuláció, de a kalábriaiak számára feltehetően túl nagy lesz ez a hendikep.

Ráadásul a Reggina kerete alaposan meggyengült a nyáron: eligazolt Zamboni, Pavarini, Khoutosz, Franceschini; valamint két legjobbjuk, a fazonszabász Cozza és a vízhordó paraguayi Paredes is. Márpedig a bentmaradás még velük is lehetetlen küldetésnek tűnne. Így viszont az egykori Juventusos Nicola Amorusóra vár a feladat, hogy valahogy csodát tegyen. Csodák azonban nincsenek, a Reggina szinte már a rajt előtt biztos kiesőnek tekinthető.

A Reggina adatlapja és játékoskerete >>>


Messina


Tavaly már kiestek egyszer
A tavaly kieső helyen végző Messina idén csak azért indulhat újra az első osztályban, mert a Juventust a B-ligába sorolták. Pedig a csapat szurkolói április végén tüntetést rendeztek, miután bizonyossá vált, hogy a piros-sárgák kiesnek - a teljes bizonyosságra azonban várniuk kellett volna a nyári bírósági döntésekig. Elnézve azonban a Messina keretét, elképzelhető, hogy az ultrák tavasszal ismét akcióba lendülhetnek: a Reggina nyári fogásának az Ogasawara-Riganó-Iuliano trió számít. Márpedig ez elég soványnak tűnik.

A Messina adatlapja és játékoskerete >>>


A Serie A csapatainak adatlapja és játékoskeretei

Ascoli
Atalanta
Cagliari
Catania
Chievo
Empoli
Fiorentina
Internazionale
Lazio
Livorno
Messina
Milan
Palermo
Parma
Reggina
Roma
Sampdoria
Siena
Torino
Udinese


*****

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább